Bajai Hajómalom Egyesület

Kategória: Sport-, szabadidő- és kulturális központok

Adószám: 19550228-1-03

Cím: 6500 Baja, Türr Emlékmű – Sugovica part

Weboldal: https://bajaihajomalom.eu/

Telefonszám: +36 30 643 8904

2011-ben nyílt meg a Halászati MiniSkanzen, a bajai önkormányzat által biztosított területen. A bajai és a környékbeli civilek és vállalkozók adományaiból, munka felajánlásaiból, mindenféle pályázati és állami támogatás nélkül készült el az épületegyüttes. 3 paticsfalú halászkunyhó (földbe vert karók közét kitöltő, sárral betapasztott vesszőfonadék alkotta fal, népi építésmód), 2 kemence, 2 csónak.

A kunyhókban kiállításra kerültek a leggyakrabban használt kishalászati eszközök, az 1900-as évek elején készült egyéb használati tárgyak és számtalan fotó mely megörökítette a mára már kihalófélben lévő mesterséget.

Reméljük, hogy a mi munkánk is hozzájárult ahhoz, hogy 2013-ban A „Hagyományos halászat – kisszerszámos halászat – a Duna alsó szakaszán” örökség elem felkerült a Szellemi  Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékébe.

2019-ben egy hajómalmot építtettünk fel, és helyeztünk üzembe a bajai Duna parton. A hajómalom az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg. Ezzel a hajómalommal szeretnénk emléket állítani azoknak a dunai hajómalmosoknak, akik évszázadokon keresztül őrölték Bácska  gabonáját és tették  városunkat virágzó kereskedelmi központtá a XVIII. század végétől a XIX. század közepéig.

Reméljük, hogy a dunai halászélet bemutatásával, az eszközök kipróbálásával, a hajómalom működésének megismerésével és  a dunai gasztronómiai hagyományok megízlelésével minden bajai és környékbeli, messze földről idelátogató diáknak és felnőttnek  felejthetetlen élményben lesz része.

Iratkozz fel!

Értesülj a legújabb hírekről, akciókról. Ismerd meg azokat a cégeket, akik most csatlakoztak! Ne maradj le!